Gyümölcsfajták és hasznosítási lehetőségeik Magyarországon,
különösen a Zselicben
Szabó László Gy.
(Pécsi Tudományegyetem TTK Növényélettani Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.)
Rapaics Raymund „A magyar gyümölcs” című, sokat idézett könyvében (1940, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat) a következőképpen vélekedik: „A gyümölcs, és a gyümölcsfa ősidőkben szerzett kincse a magyarságnak, s a jövőben is éppúgy fog gyönyörködni benne, éppúgy részese lesz életének, mint régi századokban”. Továbbá idézi Lippay Jánost: „Nyárban, mikor sütő verőfények sugári az egész tagokat éppen eltikkasztják, akkor az ő szellőző árnyékjokkal azokat megélesítik és eleinérő gyümölcsükkel hívesítik. Mit írjunk az ősz gyünyörűségirül? Mikor a fáknak drága ékességek a sok külömbféle szép, jó ízű, kedves illatú gyümölcsök az ő számtalan külömböző színes termetekkel szemeit, szívét megvidámítják, és felébresztik embereknek, úgyhogy még télben is a telelő gyümölcsök mind illattyukkal s mind ízekkel nagy táplálásokra és vígasztalásokra vannak az emberi állatnak”.
Surányi Dezső jelenkorunk neves gyümölcskutatója „Gyümölcsöző sokféleség – biodiverzitás a gyümölcstermesztésben” című könyvében (2002, Cegléd, Akcident) alapvetően fontosnak tartja a termesztési körzetek történelmi-gazdasági-néprajzi megismerését, a fajtákra, változatokra vonatkozó adatgyűjtést a történelmi és tájfajták megőrzése, génbankok védelme céljából. Kiemeli annak fontosságát, hogy az országban már több helyen vannak olyan öntevékeny szerveződések, alapítványok, amelyek nagy genetikai értéket képviselnek. A példák egyike éppen a Melius Alapítvány Visnyeszéplakon található, skanzenszerűen megtartott gyümölcsfajta-kincse. Nagyra értékeli, hogy a zselici öko-gazdálkodók máris sokat tettek a térség rehabilitálása érdekében.
Összeállításunkban Surányi munkájából vettük át a példának említett fajtaneveket, a felhasználási lehetőségekre vonatkozó ismereteket pedig Koháry Erzsébet szerkesztésében megjelent „Gyümölcstermő növények a Kárpát-medencében” című könyvéből (2004, Budapest, Zászlónk Stúdió).
Alma – Malus domestica
A volgai bolgárok a X. században fogyasztották az ott termő alma savanyú, kisméretű termését. Bolgár-török közvetítéssel hazánkba jutott és vadalmaként gyorsan elterjedt. Erre utalnak almára vonatkozó helyneveink (pl. Almás, Almamellék, Almádi, Almakerék stb.). Okleveleink veresalmát, pirosalmát, fűzalmát, telelőalmát említenek. Ahogyan világszerte megismerték a kellemes ízű gyümölcsöt, sorra terjedtek a nemesített fajták. Hozzánk is korán eljutottak az amerikaiak és a nyugat-európaiak (pl. Jonatán, London-pepin, Renet stb.). A magyar népi fajtanevek nagy része az alma ízére (édes, borízű, savanyú) vagy színére (piros, vörös, mohos, sárga) utalnak: Savanya, Borízű, Édes Szent Ivány, Édes fejér belű, Muskatal, Apró piros, Piros, Mohos.
Az íz és a szín szoros kapcsolatban van az alma jellegzetes vegyületeivel. A terméshéj piros (pl. Jonathan, Jonagold), liláspiros (Vista Bella), sárga (Golden Delicious, Mutsu) vagy zöld (Granny Smith) antocián és flavonoid összetételtől függően. Általában az alma gazdag C-vitaminban és flavonoidokban. Dietetikai értékét rostanyagai, főként a pektin adja. Éppen emiatt más gyümölcsökből készült ízek alkotórészeként javítja az állományt és az ízhatást.
Frissen fogyasztható, sok fajta közülük télen is jól tárolható (újabban hűtőházakban is). Aszalványt vagy gyümölcslevet, rétesnek vagy pitének való reszeléket, lekvárt, bort és ecetet készítenek belőle. Különösen a színes terméshéjú fajták ép, hibátlan, vékonyan lehámozott héját kíméletesen meg lehet szárítani, majd finomra aprítva és filterezve kiváló, üdítő teaforrázat készíthető belőle.
Vérszegénység ellen népi módszer, hogy vasszöget szúrnak az alma húsába, egy idő múlva kiveszik, és a „vasas” almát fogyasztják. Az ilyen gyümölcsben bőven található almasav, citromsav, borostyánkősav, oxálecetsav, de gazdag antioxidáns vegyületekben is. A redukált vas-sók jól felszívódnak, szinte vaspótló gyógyszernek számítanak. Az almamagot is felhasználják a népi orvoslásban. Kis mennyiségben ciánt képző (cianogén) vegyületeket tartalmaz. Oldja a légcsőhuruttal járó görcsöt, tisztítja a légutakat és a gyomrot.
Néhány fajta: Asztraháni piros, Barátalma (Jász vadóka), Batul, Budai Domokos, Ceglédi piros, Daru alma, Húsvéti rozmaring (Citromalma, Toklyó alma), Kecskeméti vajalma (Szentiványi piros), Kormos alma, London pepin, Masánczki alma, Nemes Sóvári, Nyári csíkos fűszeres, Rétesalma, Fűzalma, Bőralma (Parker pepin), Pogácsa alma, Pónyik alma, Szabolcsi Jonatán, Dráva-melléki Szercsika, Téli arany parmen, Téli piros pogácsa.
Körte – Pyrus communis
Középkori okleveleink többször említenek körtefát és régi körtefajtákat, mint almát: veres, telelő, mézes. Később kalamár, remete, csókán, som és gyöngyös körtét emlegetnek. Legtöbbször határjelző fának használták, mivel nagyobbra nő és tovább él, mint az almafa. Később népszerűvé váló és sokféle fajtáinak termése alak, szín, érési idő, származás szerint igen változatos, de étkezési és gyógyászati szempontból a terméshéj színe, a terméshús íze, illata és állománya a legfontosabb. Ízre, zamatra utaló jelzők: bor, birs, cukor, epörgyés, édes, sajtos, sárméz, sózó, szekfű. Színre vagy állományra utalók: bőrhéjú, citrom, fehér, fekete, molyhos, pirosbelű, sárga, csurgó, korpa, lisztes.
Alapvető, hogy közel kétszer annyi szénhidrátot (kb. 12%-ot) tartalmaz, mint az alma. Emiatt táplálóbb. A szacharózon kívül jóval több benne a pektin, ami éréskor a pektinbontó enzim gyors működése következtében gyorsan lebomlik. Emiatt sok fajta gyümölcse gyorsan érik, majd romlik. A gyakran előforduló kősejtek sok kalciumot tartalmaznak. Zamatanyagaik szerves savak észterei, a fanyar ízt tanninok adják. Vágáskor ezek gyorsan oxidálódnak, a vágás felületén sötét, barna színt előidézve.
Ha aszalványt készítünk, ez a színeződés nem rontja a körte táplálkozási értékét. Állományának mechanikai érzékenysége miatt mégis nehezebb aszalni, mint az almát. Az aszaló szitán vagy cserényen a felszeletelt körtedarabokat lazán kell elhelyezni és szárítás alatt a szeleteket időnként meg kell fordítani. Legjobb 50oC körül gyorsan szárítani.
A körte hazánkban régóta használatos sütve is. Az amerikai származású burgonya európai megismerése előtt a húsételek mellé igen gyakran sült körtét fogyasztottak. Bő pektintartalma miatt a mai táplálkozásban értékes rostforrásnak tartjuk. Gyümölcslevek és befőttek is készülnek belőle. Élénkíti a bélmozgást, bélrenyheség esetén hasznos lehet. Zamatos és erős pálinka készíthető a tört gyümölcsből, a körtetörkölyből. A jellegzetes zamatanyagok lepárlás során átjutnak a párlatba (pl. híres a Vilmoskörte-pálinka).
Néhány fajta: Arabitka, Árpával érő körte, Bosc kobak, Búzával érő körte, Clapp kedveltje, Császárkörte, Diel vajkörte, Erdei vajkörte, Hókörte (Fehér cukorkörte), Ilonka, Kurva körte (Kecskeméti muskotály), Nagy macskafej körte, Nagy szegfűkörte (Sarjúkörte), Nyári Kálmán körte, Papkörte, Pisztráng, Serres Olivér, Téli Kálmán körte, Töviskörte, Vérbélű körte, Vilmos körte, Zöld Magdolna.
Birsalma – Cydonia oblonga
Különösen gazdag pektinben, pektinsókban, emiatt könnyen készíthető az érett birsalmából íz, azaz birssajt. Különleges csemege már régóta. A termés nyersen élvezhetetlen, mivel igen fanyar és kemény. Kellemes illata miatt befőttként is igen kedvelt.
A birsalmában 15-20 db nyálkás héjú, cianogén anyagot tartalmazó mag található. Utóbbi nem ér el toxikus mennyiséget, viszont nyálkatartalma miatt a magból készült hideg vizes kivonat külsőleg bőrtisztításra, arc és szemhéj lemosásra, ápolásra alkalmas. A belőle előállított kenőcsöket ajak- és mellbimbó-repedés, kisebb égési sérülések vagy felfekvések kezelésére is használják. A szárított és felvágott termés főzetével vagy szirupjával torokgyulladást és hasmenést lehet kezelni.
Néhány fajta: Bereczki birs, Jász apróbirs, Konstantinápolyi, Leskováci, Mezőtúri, Perzsa cukorbirs.
Naspolya – Mespilus germanica
Termése kizárólag teljesen megpuhult, megbarnult állapotban fogyasztható. A magyarság a Kárpát-medencében már a honfoglaláskor megtalálta, azóta is, főleg régebben házak körül, szőlőben, erdők mentén telepítették. Fanyar, jellegzetes ízű gyümölcse csemege. Könnyen megpenészesedik, viszonylag rövid ideig tárolható.
Pektinben különösen gazdag, emiatt egészséges. Különösen bélrenyheség esetén gyógyító hatású. Bor is készíthető belőle.
Néhány fajta: Francia, Hollandi lasponya, Királyi naspolya, Nottingham, Szentesi rózsavirágú.
Cseresznye – Prunus avium
Erdeinkben őshonos a vadcseresznye. A termesztett fajták neve a gyümölcs érési idejére, alakjára, állományára, színére és ízére utal, pl. fekete, fehér, piros, ropogós, borízű, mézes, fűszeres.
A frissen szedett cseresznye koraisága miatt igen népszerű. Az érett termés általában kétszer olyan édes mint az alma, így táplálóbb is. Különösen magnéziumban gazdag, erősíti a szívműködést. Néhol a népgyógyászatban az érett gyümölcsből készült főzetből fürdőt készítenek a bőrön jelentkező csomók kezelésére. A cseresznyeszárat (kocsányt) alaposan megmosva, majd óvatosan, gyakran forgatva megszárítják. Az így nyert drog vizelethajtó teának használható, sőt hatóanyagát vérnyomáscsökkentő gyógyszer gyártásához is felhasználják, akárcsak a meggy esetében. A vadcseresznyéből, elsősorban az édes ízű, pirosas sárga változatokból pálinkát szoktak főzni.
Általában befőttnek elkészítve közkedvelt, pektintartalma miatt egészséges. Az ép gyümölcsöket egészben, kimagozva, lassan kell aszalni. Eleinte 20-25 0C-on, ráncosodás után már 50-60 0C-on, lefedve végezzük a műveletet. Ezt fokozatos kihűlésnek kell követnie. Az aszalt cseresznye a mazsolához hasonlóan használható fel.
Magja kellemes aromát adó cianogén vegyületeket és zsíros olajat tartalmaz. Ipari eljárással mindkettő kinyerhető.
Néhány fajta: Cserszegi mézes, Fehér cseresznye, Germersdorfi óriás, Kelebiai korai, Korkoványi, Májusi korai, Márki korai, Nagy fekete ropogós, Nagy hercegnő, Pomázi hosszúszárú, Solymári gömbölyű, Vadcseresznye (aszalványnak!), Várkonyi cseresznye.
Meggy – Prunus cerasus
Legősibb gyümölcsünknek tartjuk, elődeink már a Volga vidékén használhatták. A vad- vagy cigánymeggy őshonos a Kárpát-medencében. Nyersen és aszalva ették. Ma is a nyers gyümölcs és a belőle készült meggylé, valamint a dzsem és a szörp a legkedveltebb. Cukortartalma mellett jelentős mennyiségű szerves savat (almasav, citromsav, oxálecetsav, borostyánkősav) és antocián festőanyagot tartalmaz. Pektintartalma is számottevő.
Jellegzetes ízéhez gyakran hozzájárulnak a kesernyés cianogén vegyületek (pl. prunazin), amelyek főleg a csonthéjas magban dúsulnak fel. Ebből is vonják ki likőripari célból. A meggybor és a meggylikőr éppolyan népszerű, mint az üdítő, káliumban és magnéziumban gazdag meggylé és meggyszörp.
Néhány fajta: Bosnyák meggy, Cigánymeggy, Csengődi, Kései amarella, Korai májusi, Korpádi meggy, Nagy Gobet, Pándy (üveg)meggy, Pipacsmeggy, Spanyol meggy, Váltva érő meggy.
Szilva – Prunus domestica
A csonthéjas szilvamagot ízletes terméshús és szintén ehető, leggyakrabban kék, hamvaskék, lilás, pirosas vagy sárga, vékony terméshéj veszi körül.
A szilva könnyen szaporodik gyökérsarjakkal. Közkedvelt gyümölcsfajunk számos régi tájfajtával és újabb nemesítésű fajtával. A gazdag variáció együtt jár az ízanyagok sokféleségével is. A ringló néha zöldes, savanykás, ugyancsak kellemes ízű, üdítő gyümölcsöt terem.
Az érett, édes szilva kétszer annyi cukrot tartalmaz, mint az alma. Növényi savakban viszont szegényebb. Szorbitol nevű cukoralkohol is bőven található benne. Ennek köszönhető enyhe hashajtó hatása. Sokféle hashajtó gyógylekvár fontos alkotórésze.
Aszalásra a legalkalmasabb. Az aszalt szilva nemcsak sütemények, vadételek, kompótok készítéséhez nélkülözhetetlen, hanem rost- és pektintartalma, továbbá jó íze miatt önmagában vagy dióval, mogyoróval, mandulával együtt fogyasztva kiváló csemege. Előnyös hatású az emésztésre és a bélműködésre. Legjobb a hibátlan, magmentes szilvahúst feldolgozni. Régen fűzfavesszőből készült cserényekre téve szárították. Ponyvára terítve a napon is jól aszalható. Ilyenkor az aszalványt fogyasztás előtt tiszta vízzel megmosták, majd újra a napra tették, hogy megszáradjon.
Lekvárfőzésre a magvaváló fajták a legalkalmasabbak. A főtt szilva is megőrzi jó étrendi hatását.
Magyarországon a „kisüsti” szilvapálinka népi orvosság. „Éhomra” (éhgyomorra) fél deci szabályozza a vérnyomást és helyrehozza az étvágyat. Pálinkafőzéskor, különösen a szilvapárlat első részét régen sárkánynak nevezték. Külön eltéve orvosságnak használták fogfájás, hűlés esetén vagy külsőleg bedörzsölőként. Szörp, bor, likőr is készíthető a szilvatermésből.
A csonthéjas mag rendszerint kesernyés, mivel cianogén anyagot tartalmaz. Aromakivonásra is alkalmas.
Néhány fajta: Ageni, Besztercei szilva, Cukor szilva (Kék tojás, Magyar szilva), Cseresznyeszilva, Duránci szilva, Fehér szilva, Korai kedvenc, Kökényszilva, Myrobalán (Vadszilva), Őszi aszaló (Berbencei), Sárga mirabella, Sermina (Barackszilva, Vörös nektarin), Zöld ringló.
Sárgabarack, kajszibarack – Prunus armeniaca
Főként előnyös étrendi hatását bőséges pektintartalmának, sajátos ízét szerves savak és illatos savészterek sokaságának köszönhetjük. Gazdag kalciumban és vasban. Karotin-és flavonoid-tartalma is figyelemre méltó.
Aszalva a hatóanyagok feldúsulnak. Emellett cukortartalma is növekszik, vagyis az aszalt sárgabarack nemcsak rostforrás, hanem tápláló is.
Dzsemnek, lekvárnak, befőttnek elkészítve igen jó ízű. Provitaminokban, vitaminokban gazdag. Előnyösen fokozza a bélműködést, szabályozza a rendszeres salakanyag-ürítést.
A sárgabarackból pálinka és bor is készíthető. A csontkemény mag feltörve mandulapótló, néha alig keserű, megközelíti az édes mandula ízét. Ha keserű, akkor cianogén anyagait kivonják, aromát gyártanak belőle.
Nyers levele és kevésbé érett termése arcápolásra is használható vagy kivonataiból kozmetikai kenőcsöket lehet készíteni. Magolaja ugyancsak kozmetikai alapanyagot szolgáltat.
Néhány fajta: Ambrózia, Ananász (Selyembarack, Vászonbarack), Csipogó barack, Magyar kajszi, Majombarack, Mandulakajszi, Nancy, Óriás kajszi, Rakovszky kajszi, Selyembarack, Tengeribarack.
Őszibarack – Prunus persica
Lédús termése közvetlen fogyasztásra a legalkalmasabb. Levét ipari úton kinyerve pasztőrözik és rostosan vagy szűrve dobozokban forgalmazzák. Finom ízét szerves savak, savészterek adják. Cukortartalma is számottevő.
Magja ugyancsak cianogén vegyületeket tartalmaz, néha a gyümölcshús kesernyés ízét ezek idézik elő.
Befőttként, dzsemként fogyasztva táplálkozásélettani szempontból hasznos, mikroelemekben is gazdag. Az emésztést és a bélműködést kíméletesen fokozza, fogyasztása főképpen a bél- és mellkasi műtéteken átesett gyógyulóknak előnyös.
A gyümölcs nyers leve arcápolásra is használható, magolaja kozmetikai alapanyagot szolgáltat.
Néhány fajta: Bartha duráncija, Brugnon (Lord Napier), Downing korai, Elberta, Fügebarack (Peen-too), Galande (Dormeau), Hegyi korai, Hóbarack (Cseresznyével érő őszibarack), Kancellár, Parasztbarack, Proskaui, Shipley, Vérbarack.
Dió – Juglans regia
A Kárpát-medencében őshonos a diófa. Legjobb minőségűek a közepes nagyságú, nem nehezen törő, de nem is vékony héjú diófajták. A dióbél ünnepi ételeink nélkülözhetetlen összetevője, lakodalmi, húsvéti és karácsonyi diós kalácsok, sütemények tölteléke.
Sok zsíros olajat tartalmaz, emiatt energiában igen gazdag. B1-vitaminban, káliumban, kalciumban, magnéziumban különösen bővelkedik. Jellegzetes, fanyar ízét főként a naftokinonok közé tartozó juglon okozza.
A dióolajat ipari módszerrel kivonják vagy kisüzemi módszerrel sajtoljuk. Akár étkezési, akár kozmetikai célra használják fel. Telítetlen zsírsavakban és E-vitaminban gazdag. Hajlamos az avasodásra.
A diólevél szárítva teadrogot szolgáltat. Forrázata gyomor- és bélhurut esetén, a népi orvoslásban pedig vértisztítónak és étvágyjavítónak használatos. A zöld dió termésfalát és a friss levelet likőrök, fűszeres borok készítéséhez alkalmazzák, de szép barna festéket is szolgáltat a népi szőttesekhez.
Néhány fajta: Cinegedió, Mayette, Vérbélű dió.
Gesztenye – Castanea sativa
A Kárpát-medence egyik legrégibb, őshonos gyümölcsfája, melynek makkja keményítőben gazdag, tápláló eledel. Megsütve a héj lehántható és a kellemes ízű, sült mag illatos, kedvelt csemege. Főzve és lisztnek megszárítva is alkalmazható. Ipari feldolgozásával édesipari masszát nyernek belőle, kicsomagolt és mélyhűtőben tárolt formája közismert.
Lomblevele megszárítva – gazdag csersavtartalma miatt – összehúzó, fertőtlenítő hatású. Teáját főként asztma eredetű köhögés esetén használják. A levelek és a makkhéj kivonata samponokhoz keverve fényesíti a hajat.
A Dél-Dunántúlon termesztve főként Iharosberényi klónok találhatók, de néhol régi olasz fajták termesztésével is próbálkoztak.
Mandula – Amygdalus communis
A nálunk vadon is termő mandulafának ma már nemesített fajtáit telepítik.
Az őrölt és egész mandulával süteményeket, ételféléket, édességeket készítenek, főként az édes típussal. Az édesmandulában szinte nem is található cianogén anyag (amigdalin), szemben a keserűvel, amelyet aromás italok (pl. likőr) készítéséhez használnak.
Népgyógyászati megfigyelések szerint a rózsaolajban összetört mandula fejfájást szűntet, ha halántékra teszik. A mandulafa mézgája borecetben oldva bőrtisztító, különösen rühös és sömörös esetekben. A kivont zsíros olaj kozmetikai alapanyag, pattanásos bőrök kezelésére alkalmas kenőcsök alkotórésze.
Néhány fajta: Burbank magonca, Haám korai, Kánaán, Közönséges papírhéjú, Marie Dupuy, Papírhéjú fűszeres, Tojásmandula.
Mogyoró – Corylus avellana
A mogyoró Európában honos, bokros növény. Régóta erdő széléről gyűjtik termését. A törökmogyoró (Corylus colurna) hatalmas fává nőhet, termést nem mindig hoz, inkább díszítő értékű.
A közönséges mogyoró makktermése ősszel érik. A magok nyersen, édességekben, süteményekben finom ízűek. Kinyert zsíros olaja étkezési csemegeolaj, de kozmetikumokban, bedörzsölő szerekben, szappanokban is értékes összetevő.
A szárított mogyoró belét megsütve vagy megtörve kevés borban áztatják (50 g-ot fél literben 3-4 napig), a népi orvoslásban hurutos, náthás betegségek esetén használják. Reggel kis pohárnyit kell fogyasztani.
Levele és apró rügye cserzőanyagai és flavonoidjai révén megszárítva, teának elkészítve gyomor- és bélhurut kezelésére eredményesen alkalmazható.
Néhány fajta: Barcelona, Bolwilleri (K. 4. klón), Fehér Lambert, Gunslebeni zelli, Hallei óriás, Mogul mogyoró, Piros Lambert, Római.
Egres – Ribes uva-crispa
Az egres vagy köszméte (néhol piszke) vad változatai egész Eurázsiában elterjedtek. Éretten is savanykás gyümölcse miatt régen szőlőegresnek is nevezték.
Éretlenül húsételek mellé szósznak alkalmas, de kipréselt leve ecet helyett is használható. Szerves savai közül bőven megtalálható benne az almasav és a citromsav. Kalciumban, foszforban és vasban gazdag. Pektintartalma lehetővé teszi, hogy dzsemet, kocsonyát, lekvárt készíthessünk belőle, de szörp, lé és bor előállítására is alkalmas. Az egreskompót betegeknek, lábadozóknak üdítő, emellett jótékony hatású az emésztésre.
Néhány fajta: Fehér császári, Legkorábbi sárga, Orániai herceg, Óriás citrombogyó, Pallagi óriás, Zöld gyöngy, Zöld körte.
Ribiszke – Ribes nigrum, Ribes rubrum
Magas hegyeinken vadon termő, savanykás ízű piros ribiszke számos nemesített fajtáját világszerte termesztik. Ma a fekete ribiszke még keresettebb, mivel értékes, antociánokban és flavonoidokban gazdag termése és levele külön-külön hasznosítható. Részletes ismereteket talál az olvasó a Melius Alapítványtól beszerezhető könyvből (Dr. Zágoni Elemér csíkkarcfalvi főgyógyszerész „A fekete ribiszke”).
A piros ribiszkéből készült szörp, ill. szirup a gyógyszerészetben a málnához hasonlóan ízjavító, ízfedő kellemetlen ízű patikai orvosságokhoz elegyítve. A friss vagy mirelit gyümölcs különösen vadasokhoz alkalmazható. A piros és a fekete ribiszke különösen gazdag kalciumban, magnéziumban és vasban.
A fekete ribiszkéből készült szirup vassal dúsítva vérszegénység ellen hatásos készítmény. Flavonoidokban különösen gazdag leveléből vérnyomáscsökkentő extraktumot nyernek, melyet tablettázva forgalmaznak. A fekete ribiszke szárított levele teaként is fogyasztható magas vérnyomás és érelmeszesedés esetén. Különösen a fekete ribiszke termése igen gazdag C-vitaminban. A termés bornak elkészítve – gyógyborként – erősítő, étvágyjavító.
Néhány piros vagy sárgásfehér fajta: Cseresznyepiros, Fay prolific (Gyöngyösi pirosribiszke), Hollandi piros, Hollandi fehér, Kaukázusi piros, London market, Versaillesi piros, Versaillesi fehér, néhány fekete ribiszke fajta: Hidasi bőtermő, Champion, Feketefürtű, Góliáth, Silvergieter.
Szeder – Rubus caesius, Rubus fruticosus
A vadon termő, zamatos fekete vagy hamvas szeder ősidők óta kedvelt gyümölcsöt szolgáltat. A Föld számos részén őshonos. A vad- vagy földi szeder is gyakori, szántóföldeken élő típusa gyomnövény. A tüskés hamvas szeder helyett ma már tüskementes, nemesített fajták termesztésével is foglalkoznak.
A gyümölcs íz-, aroma- és sötétlila színt adó antociánjai mellett jelentős pektint, vasat, káliumot, mikroelemeket és B-vitaminokat tartalmaz. Antioxidáns és szabadgyök-megkötő sajátsága miatt a pektin- és magmentes lé pasztőrözve kerül forgalomba. Különösen műtétek utáni lábadozás idején javallják. Mirelitként is megőrzi értékeit. Tejes készítmény (turmix), likőr, bor, dzsem és szörp is előállítható belőle.
Megszárított levelét élvezeti tea készítésére lehet felhasználni (régen: „plantatea”). Kellemes ízén kívül gyógyhatású is. A teaital bő fogyasztása csökkenti a gyorsan lezajló, különösen nyáron gyakori hasmenést.
Fajták: Lucretia, Snyder.
Málna – Rubus idaeus
Egyik legjobb ízű gyümölcsünk a málna. A málnaszirup (szörp) a gyógyszerkészítésben a leggyakrabban használt ízjavító („ízfedő”) készítmény. Különösen a gyermekek kanalas orvosságaiba keverik a gyógyszerészek.
Vadon, akárcsak a hamvas szeder, mindenhol gyakori, különösen magasabb hegyeink vágásaiban, tisztásaiban. Nem véletlen, hogy a havasok alján a barnamedve kedvenc csemegéje. Nemesített fajtái között egyre több a tüskenélküli.
Pektintartalma jelentős. Préselve, rostosan vagy szűrten készül a málnalé, ami pasztőrözhető és dobozosan forgalmazható. A valódi málnaszörp kitűnő ízét főként szerves savak és alkoholok észterei okozzák.
Szárított málnalevélből is készíthető tea, akárcsak a szeder esetében.
Néhány fajta: Lloyd George, Nagymarosi (Csüngő málna), Preussen.
Szamóca – Fragaria vesca
Erdőszéleken vadon élve gyakori az „erdei” szamóca. Kertekben eperfajtákat termesztenek mindenhol a földkerekségen, ahol a természeti adottságok lehetővé teszik. Édes, piros termése különösen zamatos. A vasban, káliumban, mikroelemekben, C-vitaminban, szerves savakban (főként almasavban, citromsavban), pektinben és cukrokban gazdag termése nyersen, dzsemnek, epersajtnak vagy lének, szörpnek, likőrnek vagy akár bornak elkészítve változatos felhasználást nyer. Kellemes illata és íze szerves savak illékony észtereinek is köszönhető. Ritkán előfordul, hogy a szamóca egyeseknél allergiát okoz. Ezért minden valószínűség szerint az apró aszmagtermésekben lévő különleges fehérjék, a lektinek a felelősek.
A friss gyümölcs eltávolítja a kialakuló fogkövet. A préslé külsőleg használva hűsíti a leégett bőrt, halványítja a szeplőket.
A szárított szamócalevél (ha vegyszermentes!) teája enyhén összehúzó. Mivel nincs kellemetlen íze, gyermekek is szívesen megisszák. Nyári, dizentériás hasmenések kezelésében eredményesen alkalmazható.
Néhány fajta: Esterházai óriás, Fehér ananász, Fertődi, Hansa (Fekete ananász), Lujza (Tahi szamóca), Surprise.
Eperfa – Morus alba, Morus nigra
A savanyú vagy fekete eperfa iráni származású és már az ókorban ismertté vált a Földközi-tenger környékén kellemes ízű gyümölcse miatt.
Az édes vagy fehér eperfa viszont dél-kínai és észak-indiai eredetű és sokkal később került Európába. Főként a selyemhernyó-tenyésztés fellendülése miatt terjedt el mindenhol. Lomblevele nemcsak a selyemhernyók kedvelt tápnövénye, hanem megszárítva teadrogot is szolgáltat. Nem súlyos, időskori, krónikus cukorbetegek fogyasztják teáját, akár orvosi felügyelettel gyógyszerek mellett.
Édes ízű termése pektintartalma miatt leginkább almával vegyes dzsemnek készíthető, de szörp, bor és pálinka előállítására is alkalmas. A múlt század elején a szőlők mellé telepített fehér eperfák bő termése biztosította a népszerű eperpálinkát.
Húsos som – Cornus mas
Hosszúkás, piros, ehető húsú, csonthéjas termését érett állapotban az ókor óta ismerjük. Magyarországon is őshonos és régóta felhasználják.
Különösen C-vitaminban és karotinban gazdag termését szerves savak, csersavak és cukrok (főleg glükóz és fruktóz) teszik jellegzetes ízűvé, de pektinben is bővelkedik. Antioxidáns és szabadgyök-fogó a nyers termés vagy a préselt, friss gyümölcslé.
Szörp, dzsem, befőtt és pálinka készíthető belőle. Fiatal levelét megszárítva – jó íze miatt – teapótlóként alkalmazzák, de a hasmenéssel, bélhuruttal járó fertőzések gyógyítására is alkalmas. Külsőleg összehúzó, fertőtlenítő hatása miatt gyorsítja kisebb felületi sebek, kelések, pattanások gyógyulását.
A kőmagból zsírosolaj nyerhető. Speciális kozmetikai célokra használható a telítetlen zsírsavakban gazdag olaj.
Érdekességként megemlíthető, hogy Moldvában a somos-fuszulyka (húsos som termésével egybefőzött babfőzelék) ünnepi étel.
Fekete bodza – Sambucus nigra
Az európai-mediterrán cserje nálunk is közönséges. Nemesített fajtáit újabban ültetvényekben termesztik.
Az érett, fekete (sötétlila) termés – gazdag színanyag-tartalma miatt – bordóvörös színadalékot szolgáltat. A kivont (dúsított) festék egyik legfontosabb, élelmiszeripari felhasználásra engedélyezett, természetes színezék.
Dzsemnek, lének, likőrnek és bornak is elkészíthető. Vitaminokban, mikroelemekben gazdag, cukor-, szerves sav-, cserzőanyag- és pektintartalma jelentős. A magban ártalmatlan mennyiségű, aromát adó cianogén vegyületek találhatók.
Virágzatát teljes virágzáskor gyűjtik és kíméletesen szárítják. Frissen, bimbósan szedve palacsintának is elkészíthető. A virágdrogból készült tea kellemes ízű, izzasztó, meghűlés esetén alkalmazzák, míg a szárított termés hashajtó tea készítésére jó. Kisebb arányban gyümölcsteák alkotórésze.
Csipkebogyó – Rosa canina
Az Európában őshonos erdőszéli vadrózsa (csipkerózsa, gyepűrózsa) tüskés cserjéjéről gyűjtik kocsány nélkül az érett áltermést, a csipkebogyót. Szőrös aszmag termésétől mentesítve (a műveletet ún. aszmagoló géppel végzik) a kettévágott terméshúst szellős helyen kiterítve vagy műszárítón szárítják, de az egész álbogyó is aszalható.
A sötét, puha termést csipkeíz vagy lekvár készítésére használják. Erre a célra a szárított termés is alkalmas, hiszen vízzel könnyen duzzad és felfőzhető.
A száraz drogból (akár aszmaggal együtt) langyos vízzel, fémmentes edényben áztatással készíthető a C-vitaminban és flavonoidokban igen gazdag vizes kivonat. Az ilyen „teát” mindig friss, tiszta, vegyszermentes, garantáltan jó minőségű csipkebogyóból szabad készíteni.
A csipkebogyóíz és a vizes kivonat szerves savakban, mikroelemekben, magnéziumban, káliumban és C-vitaminban dús. Enyhe vizelethajtó hatása is van.
A csipke- (hecsedli-) lekvár gyenge hashajtó, ezen kívül – rendszeresen fogyasztva – hasznos karotinforrás.
Kökény – Prunus spinosa
Őshonos cserje, a szilvafának vad rokonfaja, így nem véletlen, hogy dércsípte, kékesfekete, apró, csonthéjas, gömbölyű termését régóta fogyasztják. Fanyar, kellemes ízét szerves savak és csersavak okozzák. Antocián festékanyaga antioxidáns. Néhol aszalva tárolják és télen fogyasztják vagy készítenek belőle szószt vagy mártást.
Szőlőmusttal összetörve vörös, mandulaízű kökénybor készíthető belőle, mivel a csontár mandulaízt adó cianogén vegyületeket tartalmaz.
A szárított kökényvirágból vértisztító és meghűlés elleni teát lehet készíteni. A kökénytermés csersavtartalma miatt gátolja a hasmenést.
Berkenye – Sorbus domestica
A Kárpát-medencében honos, vadon is termő, inkább itt-ott telepített házi vagy kerti berkenye fojtóska neve utal fanyar ízére. A díszfának ültetett madárberkenye (Sorbus aucuparia var. edulis) gyümölcse is megfőzve fogyasztható.
A barkóca berkenye (Sorbus torminalis) erdőkben vadon él, hosszúkás vagy körte alakú, rőtbarna, sűrűn pettyezett termése éretten megpuhul, édes húsú.
A pektinben és csersavakban gazdag termés növeli a bélmozgást, elősegíti az emésztést. Mindegyik leginkább befőttnek elkészítve fogyasztható.
A fekete gyümölcsű berkenye vagy aronia észak-amerikai eredetű. Főleg Észak-Európában telepítik, de nálunk is termeszthető, megjelenése a Zselicben várható. Antocián-, flavonoid- és C-vitamin-tartalma akár háromszorosa is lehet a fekete ribiszkéének. Kellemes, fekete áfonyára emlékeztető ízű dzsemet és ivólevet készítenek belőle. Bor és likőr előállítására is alkalmas. A gyümölcslé különösen gazdag antioxidáns és szabadgyök-fogó antociánokban, akárcsak a fekete ribiszke vagy a nálunk szórványosan termeszthető, savanyú talajt igénylő fekete áfonya termésének leve.